Németh Krisztián helyzetekig jutott Zidane és Ronaldo csapata ellen


Illusztris szereplőkkel teletűzdelt mérkőzésen léphetett pályára Németh Krisztián, az Olympiakosz magyar támadója. A fiatal támadó a nyolcadik alkalommal megrendezett szegénység elleni gálamérkőzésen szerepelt a görög sztárcsapatban a Zidane és Ronaldo által összehozott All Star együttes ellen.

A 2003 óta megrendezett jótékonysági mérkőzést ezúttal Görögországban, egészen pontosan Pireuszban rendezték a helyi Olympiakosz és a Zidane nevével fémjelzett All Star együttes részvételével.

A kezdőcsapatokban olyan futballisták kaptak helyet a görög együttesnél, mint egykori játékosaik, Yaya Touré, Predrag Djordjevic, Christian Karembeu és Darko Kovacevic, a vendégeknél pedig Zidane, Nikopolidis, Ronald De Boer, Sa Pinto és Nuno Gomes is pályára lépett.

Az Olympiakosz egykori sztárjainak nagy része a 24. percig maradt a pályán, és ezen tömeges csere keretében érkezett a pályára Németh Krisztián is. A magyar támadó remekül szállt be a meccsbe, az első félidőben még néhányszor helyzetbe is került a sztárokkal teletűzdelt találkozón. Németh amolyan visszavont csatárként lépett pályára, a labdáért való küzdelem során pedig jó néhányszor meg kellett harcolnia a mélységi irányító szerepkörben játszó Zidane-nal is, és volt, hogy labdaszerzésével lendült támadásba a pireuszi együttes.

A meccsen végül óriási csereberéket követően, mely során néhányan mindkét csapatban pályára léptek, 2-2-re végeztek a felek. A gólokat Sa Pinto szerezte az All Star csapat részéről, görög oldalról pedig Mitroglounak sikerült dupláznia.

Olympiakosz - Ronaldo és Zidane barátai 2-2 (Mitroglou 27., 50. ill. Sá Pinto 9., 27.)

nyitólap | copyright | e-mail | ^ lap teteje © 2005-2021 Careers Management Group