Mindenki látta Vadócz 11-esét, csak a bíró nem


Egy hatalmas bírói tévedés fosztotta meg Vadócz Krisztiánt attól, hogy tizenegyest harcoljon ki az Osasuna Getafe elleni összecsapásán (0-0). A szabálytalanságot maga a védő is elismerte, így a pamplonai alakulat megfellebbezi a magyarnak kiosztott sárga cédulát.

Vadócz Krisztián irányító szerepkörben játszotta végig az Osasuna Getafe elleni összecsapását. A magyar középpályás csapata 0-0-s döntetlent játszott hazai pályán, de győzhetett volna, ha Iturralde González játékvezető nem téved hatalmasat a 29. percben. A légiós Rafa mellett esett el a 29. percben a tizenhatoson belül, büntető helyett viszont még ő kapott sárga lapot.

A cédulát könnyen lehet, hogy eltörli a spanyol szövetség, miután az Osasuna egyértelmű tévedés címén indítványozta azt.

– Az eset után odajött hozzám Rafa és elismerte, büntetőt ért volna a szabálytalansága. Éppen ezért a meccs után aztán beszéltünk Iturralde sporttárssal. Emberek vagyunk, mindannyian követünk el hibákat, de a lap azért túlzás volt. Tizenegyes volt, de nem adta meg, helyette ráadásul kaptam egy sárgát. Ez azért így egy kicsit igazságtalan szerintem – nyilatkozta Vadócz a találkozót követően.

A futballista igen kritikus maradt saját csapata teljesítményével kapcsolatban, de optimistán tekintett a jövőbe.

– El kell ismerni, voltak meleg helyzetek a kapunk előtt, de három pontot akartunk szerezni, így az egy miatt csalódottak vagyunk. Fáj a döntetlen. Sokat igyekeztem odaérni a befejezésekhez, de sajnos a kapuba nem tudtam betalálni. Remélhetőleg legközelebb már eredményesebb leszek – mondta a magyar.

nyitólap | copyright | e-mail | ^ lap teteje © 2005-2021 Careers Management Group