Magyarok gólpasszai miatt kapott ki a Manchester United


Remek hírek érkeztek Angliából: Adorján Krisztián és a sérüléséből a múlt héten visszatérő és edzője által külön is megdicsért Hajdú Ádám is gólpasszt adott a Manchester United és a Liverpool U18-as bajnokiján, melyet 2-1-re a Vörösök fiataljai nyertek meg, nem kis részben a két magyar középpályás kiemelkedő teljesítményének is köszönhetően.

Adorján és a lábtörés miatt fél évre kidőlő, majd a múlt szerdán Pool reserve-csapatában visszatérő Hajdú is 90 percig a pályán volt az U18-as korosztályban is kiemelkedő rangadónak számító összecsapáson.

A Stephens - Rafferty, Smith, Sama, McGiveron - Roddan, Sterling, Hajdú, Morgan, Adorján - Ngoo összeállításba pályára lépő Vörösök előbb csak helyzetekig, aztán gólig jutottak a csúcsrangadón, méghozzá Adorján Krisztián mértani passzát követően, melyet Ngoo váltott gólra.

Bár a MU egy percre rá egyenlíteni tudott, a Pool a második játékrészben bevitte a győztes csapást is, melyet Hajdú Ádám szabadrúgása előzött meg, és amely végül három fontos pontot jelentett a fiatal liverpooliaknak. A magyar öröm egyébként majdhogynem 100 százalékos lehetett volna, de Adorján lövése a hajrában a kapufán csattant.

A Mersey-partiak trénere nem győzte dicsérni csapatát, amely egyrészt visszavágott a MU-nak az FA-kupából történt kiesés miatt, másrészt nagy lépést tett az U18-as bajnoki cím felé, ráadásul épp az ősi riválissal szemben. Rodolfo Borrell pláne Hajdút illette dicsérő szavakkal, aki úgy nyújtott kiemelkedőt, hogy a csapatorvos előrejelzéséhez képest már hat héttel korábban pályára léphetett.

nyitólap | copyright | e-mail | ^ lap teteje © 2005-2021 Careers Management Group