Gosztonyi a Videotoné - olasz klubok elől vitték el


Komoly erősítéseket vitt véghez kedden a Videoton, amely Hidvégi Sándor után újabb MTK-játékost igazolt. A Soproni Liga ezüstérmese három éves szerződést kötött az utánpótlás-válogatott szélsővel, Gosztonyi Andrással. A pepsifoci.hu információi szerint négy olasz klub is érdeklődött a tehetségért, mégis a fehérvári együttes lett a befutó. A Vidi és a kék-fehérek megállapodását követően Gosztonyi már délután a fehérváriakkal készül Felcsúton.

A Videoton megszerezte a tavasszal a Bariban futballozó Gosztonyi Andrást. A fehérváriak hosszabb távon számolnak a tehetséggel, hiszen három éves szerződést kötöttek vele, miután a két klub mindenben megállapodott egymással.

Gosztonyi iránt külföldről is volt érdeklődés, hiszen a pepsifoci.hu információi szerint a Livorno, a Palermo, a Siena és a Bari is szerette volna a soraiban tudni az előző félévet Olaszországban töltő Gosztonyit. Az olasz klubok leginkább kölcsönbe vették volna a játékost, és később vásárolták volna meg opcióval, de olyan érdeklődő is akadt, amely csak részletekben fizette volna ki a vételárat, a Videoton azonban kivásárolta élő szerződéséből Gosztonyit, aki 3 évre írt alá Fehérváron.

Az U20-as világbajnoki bronzérmes játékos szerződése aláírása után délután már csatlakozott is a Felcsúton készülő piros-kékekhez.
nyitólap | copyright | e-mail | ^ lap teteje © 2005-2021 Careers Management Group