Egervári behívta Németh Krisztiánt


Egervári Sándor szövetségi kapitány kihirdette a Luxemburg elleni felkészülési mérkőzésre, valamint a San Marino elleni Eb-selejtezőre készülő válogatott keretet. A kapitány a támadósorban eszközölt változtatásokat: meghívta Szabics Imrét és Németh Krisztiánt is az együttesbe.

A magyar válogatott június 3-án Luxemburgban játszik felkészülési mérkőzést a házigazdákkal, majd négy nappal később tétmérkőzésen lép pályára: San Marinóban szerepel Európa-bajnoki selejtezőn.

Egervári Sándor szövetségi kapitány kijelölte a válogatott keretét, amely elsősorban a támadósorban változott a korábban megszokott összetételéhez képest: a szakmai stáb meghívta Szabics Imrét és Németh Krisztiánt is az együttesbe.

A válogatott tagjai május 25-én találkoznak először, a kétnapos, három edzésből álló összetartáson azok a futballisták vesznek részt, akiket klubcsapatuk elenged addigra szabadságra, a teljes keret csak a mérkőzések előtti edzőtáborozás kezdetén, vagyis május 30-án találkozik.

- A keretben a legjelentősebb változás érthető módon a támadósorban van. A két rutinos csatár, Szabics és Tököli utóbbi időben nyújtott teljesítménye kapcsán örömmel tapasztaltuk az előrelépést, míg az utóbbi időszakban klubcsapatában többet szereplő Németh Krisztián esetében kiváló lehetőség kínálkozik arra, hogy felzárkózzon a többiekhez a válogatottban - mondta Egervári Sándor az mlsz.hu-nak.

nyitólap | copyright | e-mail | ^ lap teteje © 2005-2021 Careers Management Group