Vadóczék klubcsúccsal jutottak az UEFA Kupába


A hazai 6-0 után idegenben is győzött a Breda ellen a Vadócz Krisztiánt és Babos Gábort foglalkoztató NEC Nijmegen, így ősszel megéretheti magát az UEFA Kupában. A piros-zöldek feltették a koronát tavaszi szereplésükre, a sikerrel új klubcsúcsot állítottak fel, hiszen zsinórban kilencedik mérkőzésüket nyerték meg.

A hazai pályán aratott 6-0-ás győzelem után csak formalitás volt a visszavágó, ennek ellenére volt miért küzdenie a Nijmegennek, hiszen egy esetleges győzelemmel a csapat beírhatta magát a klub történelemkönyvébe. Soha nem volt még ugyanis arra példa, hogy a NEC zsinórban kilenc tétmérkőzésen győztesen hagyta el a pályát, a csúcsot az 1993/94-es gárda tartotta hat bajnoki és két kupasikerrel. Mindhárom magyar a kezdőcsapatban kapott helyet, hazai oldalon Fehér Csaba, a vendégeknél Vadócz Krisztián végigjátszotta a találkozót, míg Babos Gábort a 79. percben cserélte le edzője.

A Breda légiósa sárga lappal vétette észre magát, míg a NEC két magyarjának ismét komoly szerepe volt abban, hogy a látogatók megúszták kapott gól nélkül a kirándulást. A találkozó egyetlen gólját Jeremain Lens szerezte a 60. percben, így a NEC idegenben is legyőzte a sárga-feketéket és megdöntötte a klubrekordot. A sikernek köszönhetően ősztől az UEFA Kupában szerepelhet a decemberben még kiesőhelyen álló nijmegeni együttes.
nyitólap | copyright | e-mail | ^ lap teteje © 2005-2021 Careers Management Group