Már Vadócz is: Magische Magyaar


A múlt vasárnapi, ősi rivális Vitesse ellen aratott győzelem óta tart az eufória Nijmegenben, melynek középpontjában a NEC győztes gólját szerző Vadócz Krisztián áll. A piros-zöld együttes középpályása már a Vitesse elleni mérkőzés előtt is óriási népszerűségnek örvendett, azóta azonban egyenesen Mágikus Magyarnak titulálják az ex-kispesti futballistát, ahogy azt Gera Zoltánnal a West Brom drukkerei teszik.

A szurkolók körében méltán népszerű Vadóczot a Vitesse elleni győzelem óta szinte bálványként kezelik Nijmegenben. Vezető találata után szinte felrobbant a De Goffert-stadion. A magyar középpályás az egész szezonban nyújtott remek teljesítményét koronázta meg vasárnapi produkciójával, nem csoda hát, hogy a NEC szurkolói külön Vadócz-dalt is írtak már, amit természetesen minden mérkőzésen el is énekelnek. A légiós karrierjét a francia Auxerre-nél kezdő 23 éves játékosról érthetően áradoznak a szakemberek is. Vadócz egy szezon alatt letette a névjegyét az Eredivisie-ben, és akkor sem illetődött meg, amikor például a nagynevű Ajax vagy a Feyenoord otthonában kellett bizonyítania.

A már a magyar válogatottban is bizonyító tehetségnek elsősorban játékintelligenciáját és átlagon felüli technikai tudását emelik ki, kitérve Vadócz skóciai karrierjére is, megemlítve, hogy annak ellenére is színt tudott vinni látványos megmozdulásaival a Nijmegen játékába, hogy fél évet a fantáziátlan és erőfutballjáról híres skót ligában töltött el. A NEC középpályása mellett természetesen nem feledkeznek el a klub másik magyar futballistájáról, Babos Gáborról sem.

A Feyenoordtól érkező rutinos kapusnak legalább akkora szerepet tulajdonítanak a NEC tavaszi feltámadásában, mint Vadócznak. A korábban a holland bajnokság második legjobb hálóőrének is megválasztott rutinos kapus kirobbanthatatlan a nijmegeniek kapujából, bravúrjai az idény során többször is pontokat hoztak csapatának. Kijelenthető tehát, hogy egész Nijmegen egy ideje amolyan magyar-lázban ég és csak remélni tudjuk, hogy ez minél tovább így marad majd.
nyitólap | copyright | e-mail | ^ lap teteje © 2005-2021 Careers Management Group