Liverpool FC - Sándor Károly Akadémia együttműködés a CMG közreműködésével


Az MTK és az FC Liverpool megállapodást kötött arról, hogy a jövőben szoros együttműködés keretében közösen működtetik az agárdi Sándor Károly Labdarúgó Akadémiát.

Mindez azt jelenti, hogy 2007 júniusától az MTK mellett az FC Liverpool is részt vesz az Agárdon zajló szakmai munka kialakításában, viseli a képzés rá eső terheit, és természetesen a Sándor Károly Akadémia jövőbeni sikeres működésének eredményeiből is részesül. Az együttműködés első kedvezményezettje Gulácsi Péter, aki júliusban csatlakozik 10 napra a Liverpool-hoz.

Domonyai László, az MTK Hungária ügyvezető igazgatója:
- Túlzás nélkül nevezhető mérföldkőnek ez a megállapodás az MTK, de talán az egész magyar labdarúgás vonatkozásában is, hiszen olyan lehetőséghez jutnak a jövőben a legtehetségesebb fiatalok, amiről eddig még az agárdi körülmények közepette is csak álmodhattak. Szeretnénk ezúton is megköszönni a Careers Management Group munkáját, hiszen a cég hozta Magyarországra a Liverpoolt, és dolgozott azon, hogy ez a szerződés létrejöhessen. Mostantól a legjobbak, a legtehetségesebbek számára kikövezett út vezet a világ egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb klubjához. Két hete rendkívül büszkék voltunk arra, hogy két MTK játékos szerződhetett az FC Liverpoolhoz, ma pedig még büszkébben mondjuk azt, hogy az ötszörös BL-győztes, fennállása óta első együttműködési megállapodását velünk kötötte. Hiszünk benne, hogy rengeteget fogunk tanulni az elkövetkező években a liverpooli szakemberektől, és az egész magyar futball profitál majd ebből az együttműködésből, és abban is biztosak vagyunk, hogy az FC Liverpool számára is megtérül majd a mostani befektetés, és ez a partnerség.

Tamási Zsolt, a Sándor Károly Akadémia igazgatója:
- Idén év elején eltölthettem 10 napot Liverpoolban, és akkor még számomra is csupán álomnak tűnt mindaz, ami ma már valóság, miszerint akadémiánk együttműködhet a világ egyik legnagyobb klubjával. Elmondhatatlan nagy megtiszteltetés számomra, és valamennyi kollégám számára az, hogy Rafael Benitez és stábja méltónak talált bennünket az együttműködésre. Azt hiszem mostantól minden itt, az akadémián készülő fiatal tehetség még büszkébb lehet magára, és még inkább kiválasztottnak érezheti magát. Ennek a szerződésnek a következményei beláthatatlanok számunkra, hiszen olyan lehetőség birtokába kerültünk valamennyien, amiről a világ összes utánpótlás edzője, és játékosa csak álmodhat. Liverpoolban saját szememmel tapasztalhattam meg, hogy mitől jutott ez a csapat Benitez vezetésével három éven belül kétszer a BL-döntőig. Örömmel tölt el, hogy mostantól nagyon szoros szálon kapcsolódunk ehhez a klubhoz, az ott dolgozó szakemberek munkájához. Az elmúlt hónapokban a Liverpool gyakori, és szívesen látott vendég volt nálunk, mostantól még gyakrabban találkozunk majd, játékosaink pedig rendszeres vendégek lesznek ott. Elsőként kiváló, korosztályos válogatott kapusunk, Gulácsi Péter utazik, aki az együttműködés első kedvezményezettjeként július 4-től lesz az FC Liverpool vendége a Melwood-i edzőközpontban.

Mr. Rafael Benitez a Liverpool FC menedzsere:
- Nagyon örülök ennek az együttműködésnek, mert az MTK-hoz tartozó Sándor Károly Akadémiát rendkívül magas színvonalúnak tartom. Nagy kihívás előtt állnak azok a játékosok, akik fiatalon Angliába kerülnek, de a kiemelkedő képességek segítenek az álmok megvalósításában. Nagyon hálásak vagyunk az akadémia kuratóriumi elnökének, aki fantasztikus együttműködést tanúsított a tárgyalások során.

Rafael Benitez az akadémiai megállapodáson túl, fontosnak tartotta a már korábban, az együttműködéstől függetlenül az FC Liverpoolhoz szerződött két fiatal MTK játékos szerződtetését is:
- Az akadémiai megállapodást megelőzően nagyon sokat dolgoztunk, elnökünkkel Rick Parry-vel azon, hogy szerződtessük Németh Krisztiánt és Simon Andrást. Meg vagyok győződve arról, hogy szép jövő vár rájuk a Liverpool-nál és hamarosan komoly szerepet kaphatnak a csapatban, hiszen mindketten kiemelkedően tehetségesek és a jövő csillagai lehetnek. Hosszú ideig figyeltük őket és elégedettek vagyunk, mert olyan nagy klubok is versenyben voltak a két játékosért mint a Real Madrid, az Ajax vagy például a PSV Eindhoven.
nyitólap | copyright | e-mail | ^ lap teteje © 2005-2021 Careers Management Group