Kantát faggatta az UEFA


Kanta Józseffel közölt interjút az Európai Labdarúgó Szövetség hivatalos oldala. Az MTK játékmestere szerint a kék-fehér klub sikereinek titka a folyamatosság és a csapatszellem. Az MTK vezeti a bajnokságot a Debrecen előtt, és a hétvégén a nagy rivális otthonában aratott 2-0-s sikerrel meg is erősítette első helyét a fővárosi csapat.

Mindezt úgy, hogy a a szezon kezdetén a kezdő tizenegyben több poszton még totálisan ismeretlen nevekkel találkozhattunk - emlékeztet a cikk. Az írás szerint a sikerek egyik fő letéteményese Illés Béla utóda, Kanta József, aki híres elődjétől vette át a karmesteri pálcát. - A folyamatosságban rejlik a fő erőnk. A csapat nagy része hosszú ideje játszik együtt, először az akadémián, majd a nagy csapatban.

Jól ismerjük egymást és mindenki tudja a helyét a 4-2-3-1-es taktikai hadrendben, amit évek óta játszunk - nyilatkozta Kanta az uefa.com-nak. Kanta 16 mérkőzésen 9 gólt szerzett az idei bajnokságban, összességében 95 fellépése során 51 alkalommal volt eredményes. - Jó néhány kreatív játékos van a csapatunkban, de én a robotolós futballistákkal is szeretek együtt játszani - mondja a középpályás, aki szerint további tehetségek érkezése várható a Sándor Károly Akadémiáról.

Ami az idei bajnokságot illeti, Kanta reménykedik a klub történetének 23. bajnoki győzelmében. - Mentálisan felkészültek vagyunk, és ha a rangadókon megfelelően teljesítünk, van esélyünk az aranyéremre - állítja a kétszeres válogatott futballista az UEFA hivatalos honlapján.
nyitólap | copyright | e-mail | ^ lap teteje © 2005-2021 Careers Management Group