Juhász 2011-ig szerződést hosszabbított


Hosszútávon számolnak a belga bajnokcsapatnál a magyar labdarúgó válogatott védelmének oszlopos tagjával. Juhász Roland a szombat esti Mons ellen megnyert mérkőzés utáni percekben meghosszabbította a szerződését az Anderlechttel. Juhászék 3-2-re nyertek a Mons ellen, a magyar játékos természetesen kezdőként végig a pályán volt, majd a győztes bajnoki után bejelentették, hogy a védő 2011-ig tartó szerződést írt alá az Anderlechttel.



Juhász 2005 őszén szerződött Belgiumba, és gyorsan alapembere lett az elmúlt évek legsikeresebb belga csapatának. A védő eddig 45 bajnoki meccsen lépett pályára (ezeken két gólt szerzett), emellett 15 nemzetközi kupameccsen is ott volt a pályán az Anderlechtben, melyeken egyszer volt eredményes. A jelek szerint hosszútávon számolnak az Anderlechtnél Juhásszal, ami megnyugtató hír a magyar válogatott számára is, hiszen a védő egyik alapembere az együttesnek.

A korábbi MTK-játékos ráadásul azt is elmondhatja magáról, amivel sajnos kevés magyar játékos büszkélkedhet az elmúlt években: állandósította a helyét egy neves európai klubban, és még szerződésének lejárta előtt hosszabbítottak vele.

A játékos elsőként a pepsifoci.hu-nak nyilatkozott a szerződéshosszabbításról.
- Hosszas gondolkodás, és tárgyalások után dült el, hogy még idén, ráadásul a karácsonyi ünnepek előtt aláírom az új szerződésemet, ami 2011-ig köt a klubhoz – mondta Juhász a pepsifoci.hu-nak. – Úgy is mondhatom, hogy az Anderlechttel megajándékoztuk egymást Karácsonyra, hiszen érzésem szerint most mindkét fél elégedett, én legalábbis mindenképpen. Jó érzés, hogy egy komoly, nemzetközileg is jegyzett klub ilyen hosszú távon számít rám. Amikor idekerültem az volt a célom, hogy megálljam a helyemet éveken keresztül, és azt hiszem a mostani szerződés azt bizonyítja, hogy sikerült.
Tény, hogy voltak érdeklődések máshonnan is, de azt hiszem ráérek később is váltani, hiszen itt jól érzem magam, ráadásul meg is becsülnek, ami a szerződésem kondícióiban is látszik. Az edzőváltás óta is állandó helyem van, azaz ha nem vagyok sérült, akkor játszom, és szerintem hosszú távon ez a bizalom a legfontosabb minden játékosnak. Szeretnék az új magyar válogatottban továbbra is stabil ember maradni, így ezt is szem előtt tartottam, amikor a hosszabbítás mellett döntöttem.
Furcsa időpontban írtad alá a szerződést. Miért?
- Az Anderlechtnél szokás, hogy meccsnapokon szerződnek. Most az idei utolsó bajnokink után ültünk asztalhoz késő este és írtunk alá. Szerencsére jó hangulatban, mert megnyertük a Bergen elleni meccsünket 3-2-re. Egyébként irreális mérkőzés volt, hernyótalpas cipőben csúszkáltunk a havas-jeges pályán, ahol a piros labda kiszámíthatatlanul pattogott. A lényeg, hogy nyertünk, és utána boldogan írtam alá az új szerződésemet. Ismereteim szerint egyébként legalább 3-4 másik játékossal is hosszabbítani akar a klub, így a szintén belső védőt játszó argentin sráccal is, de nem zavar mert jól megférünk egymás mellett és eddig is 4-5 játékos közül kellett versenyt nyernem, hogy a csapatba kerüljek. Az eddigi két évben ez többnyi
nyitólap | copyright | e-mail | ^ lap teteje © 2005-2021 Careers Management Group