Hrepka Ádám a NEC Nijmegen csapatához szerződött


Szerdán este az MTK engedélyével Hollandiába utazott Hrepka Ádám. A válogatott támadó a Careers Management Group menedzser iroda vezetőjének kíséretében éjszakába nyúló tárgyaláson vett részt a holland klub vezetőivel, majd csütörtökön aláírta szerződését a holland első osztályú klubhoz.



Hrepka egyelőre egy évre, kölcsönbe került a Babos Gábort is foglalkoztató csapathoz. A két klub megállapodásának értelmében a kölcsönadás kondíciói nem publikusak, de mindkét klub megerősítette, hogy Hrepka átigazolása egy hosszabb távra tervezett kapcsolat első meghatározó lépése lehet.

Hrepka Ádám a szerződése aláírását követően rendkívül boldogan nyilatkozott:
-Rendkívüli érzések kavarognak bennem, hiszen nagy álmom vált valóra, hogy külföldön folytathatom a pályafutásomat. Ezen belül is Hollandia volt az egyik titkos vágyam, hiszen úgy gondolom ez a futball áll talán legközelebb a stílusomhoz, és itt fejlődhetek a legtöbbet és a leggyorsabban. Szeretném megköszönni az MTK edzői stábjának, különös tekintettel Garami Józsi bácsira, és Pölöskei Gáborra azt a sok törődést, amit tőlük kaptam, hiszen nélkülük nem jutottam volna hozzá, ehhez a lehetőséghez. Tisztában vagyok azzal, hogy az MTK vezetői tekintettel voltak az érdekeimre, és köszönöm, hogy annak ellenére lehetővé tették a mostani átigazolásomat, hogy csatárposzton immár a második játékosról mondtak le. Biztos vagyok abban azonban, hogy Urbán Gabi, Pál Andris, Simon Attila, Lencse Laci és a többiek sok örömet okoznak majd a szurkolóknak. Nagyon köszönök mindenkinek minden kellemes percet, amit ebben a klubban tölthettem, és már nagyon várom, hogy mielőbb visszatérhessek elköszönni a társaktól, a szurkolóktól, mert a nagy sietségben tegnap erre sem volt lehetőségem. Ami az új klubomat illeti, rendkívül kedvesen fogadtak, és nagyon jó érzés, hogy számítanak rám, bíznak bennem. Az ügyeimet intéző CMG menedzseriroda révén képben voltam már azt illetően, hogy a NEC hónapok óta figyel, mégis derült égből a villámcsapásként ért a hír, hogy már ebben az átigazolási időszakban elvisznek. Bízom benne, hogy az egy éves kölcsön alatt meghálálom a bizalmat, és hosszú távon megvethetem a lábam külföldön. Ha minden igaz, holnap egy edzőmérkőzésen már be is mutatkozhatok a csapatban, és azt követően jövő héten talán a bajnoki rajton is már szóhoz jutok.



Domonyai László (az MTK klubigazgatója):
- Bár nehéz szívvel engedtük el Ádámot, mégis boldogok vagyunk, hiszen bár egy tehetséges játékos távozott a klubtól, és ez talán veszteség, de a másik oldalon sokkal többet nyertünk. Nyertünk, hiszen egy újabb tehetségnek találtunk lehetőséget arra, hogy pályafutását önmaga és a magyar futball érdekében kiteljesíthesse, és egy olyan klubra leltünk, amely a Liverpoolhoz hasonlóan hosszú távon lehet nagyon fontos partnerünk. Nem titok, hogy Hrepka Ádám mostani kölcsönadásánál a játékos érdekeit a klub érdekei elé helyeztük, hiszen Ádám játékára ugyan szükségünk lenne, de azt is érezzük, hogy neki is szüksége van az új kihívásokra, a továbblépésre. Emellett döntésünknél az is sokat nyomott a latba, hogy Ádám mögött már ott toporognak azok a tehetségek, akik az ő helyén játszva mutathatják meg, hogy mit is tudnak, és okozhatnak sok örömet a szurkolóknak. Az MTK ahogy eddig is, úgy a jövőben is kiemelten fontosnak tartja a tehetségkutatást, és a tehetséggondozást. Elvünk, hogy minden tehetséges játékosunknak azt a lehetőséget próbáljuk biztosítani, ami az éppen aktuális tudásának megfelelő, és ami a továbbfejlődéséhez elengedhetetlen. Hrepka Ádám most a segítségünkkel egy szinttel feljebb léphetett, és reményeink szerint új klubjában megállja majd a helyét azokkal az alapokkal, amit a Sándor Károly Akadémián, illetve az MTK-nál eltöltött időszak alatt szerzett. Abban is hiszünk - és a NEC Nijmegen vezetőivel ebben meg is állapodtunk -, hogy hosszabb távon több fiatal tehetségünknek is lehetősége lesz majd kipróbálnia magát a holland klubnál, melynek vezetői rendkívüli elismeréssel illették a Sándor Károly Akadémián és az MTKnál folyó szakmai munkát. Mindez valamennyi szakemberünk, és játékosunk számára óriási elismerés, és azt gondoljuk, hogy a Liverpoollal kötött akadémiai együttműködést követően, komoly perspektívát jelenthet számunkra a NEC Nijmegen elkötelezett érdeklődése, amely most Hrepka Ádám leigazolása révén tartalmat is nyert. Ez az átigazolás, és a tervezett jövőbeni még szorosabb együttműködés, jelzés minden ambiciózus, törekvő játékosunk előtt, hogy az igazi tehetségek elé az MTK immár több alternatív utat is képes állítani. Szeretnénk ezúton is köszönetet mondani a Careers Management Groupnak is, hiszen a menedzseriroda hosszú hónapokon át dolgozott azért, hogy a mostani átigazolás létrejöjjön, és a jövőben több játékosunk is bejárhassa azt az utat, amelyre most Hrepka Ádám lépett.

Carlos Aalbers, a NEC Nijmegen sportigazgatója:
- Hosszú ideje figyeltük Ádámot, és szerettük volna megszerezni . Voltak időszakok, elsősorban a májusi sérülését követően, amikor nem nagyon hittük, hogy a mai napig eljutunk, de nagyon boldogok vagyunk, hogy ma aláírta szerződését a klubhoz. Többször láttuk őt játszani, és személyében azt hiszem egy nagyon ígéretes játékost tudhatunk magunkénak. Remélem nem Ádám lesz az egyetlen MTK játékos, aki a klubunk mezét felhúzza majd, hiszen én és munkatársaim számos tehetséget láttunk a Sándor Károly Akadémián és az MTK felnőtt, illetve junior csapatában is. Hiszek abban, hogy Ádám beváltja majd a hozzá fűzött reményeket, nagyon sokat és gyorsan fejlődik majd nálunk.
nyitólap | copyright | e-mail | ^ lap teteje © 2005-2021 Careers Management Group