Gulácsi bravúrok ellenére vereség


Elveszítette első idei mérkőzését a Spanyolországban edzőtáborozó U19-es válogatott. Az északiak az egész mérkőzésen fölényben voltak, és bár a mieink Nikházi és Szabó révén kapufákig jutottak, a gólokat két szöglet után a norvégok rúgták.

Az északiak az egész mérkőzésen fölényben voltak, és bár a mieink Nikházi és Szabó révén kapufákig jutottak, a gólokat két szöglet után a norvégok rúgták. Az első gól előtt a magyar csapat legjobbja Gulácsi még bravúrral védeni tudott, de a kipattanót lesgyanús helyzetből már berúgta egy norvég támadó. A második gól a szünet előtt esett, amikor egy norvég fejes a kapufáról pattant a magyar kapuba.

A találkozón hatalmas nyomás nehezedett a magyar védelemre, és Gulácsi Péternek rengeteg dolga volt. A Liverpool kapusa három bravúrt is bemutatott, így neki volt köszönhető, hogy nem lett nagyobb arányú a vereség. A mérkőzésen Németh Krisztián két sárga lapott kapott, és a kiállítás sorsára jutott. Az első lapot reklamálásért, a másodikat kakaskodás után kapta a magyar csatár. A találkozó pozitívuma, hogy a második félidőben pályára lépett a hosszú sérülése után visszatérő Simon András, aki bíztatóan mozgott.
nyitólap | copyright | e-mail | ^ lap teteje © 2005-2021 Careers Management Group