Gulácsi először volt kispados a Liverpoolban

A 18 éves magyar kapus többek között Fenando Torres, Xabi Alonso, valamint Jamie Carragher társaságában ülhetett a kispadon a Liverpool Crewe elleni Ligakupa mérkőzésén.

A Vörösök két nappal korábban jelentették be, hogy az utánpótlás válogatott kapus hivatalosan is tagja a Liverpool felnőtt keretének. Gulácsinak tehát nem kellett sokat várnia, hogy Rafa Benitez számításba vegye a „nagyok” között.
Bár pályára nem lépett, minden bizonnyal örök élmény marad számára a mérkőzés annál is inkább, mert a Pool 2-1-re győzött, így sikeres debütálással ajándékozták meg ifjú debütánsukat.
nyitólap | copyright | e-mail | ^ lap teteje © 2005-2021 Careers Management Group