Gera: Visszatérés 27 nappal a műtét után

Az előzetes terveknek megfelelően hétfőn este egy félidő erejéig már pályára lépett Gera Zoltán a WBA tartalékcsapatában az Aston Villa elleni városi rangadón. A magyar középpályás nem tudott ugyan abban segíteni, hogy a West Brom utóbbi időben rendkívül gyengén szereplő tartalékcsapata kilábaljon a hullámvölgyből, de nekünk ezúttal nem az eredmény volt a leglényegesebb.

A magyar válogatott csapatkapitánya 27 nappal sérvműtétjét követően az orvosok által jósolt idópontnál korábban jelentkezett játékra, és Bryan Robson kérésére a tartalékcsapat edzője kezdőként szerepeltette a Villa ellen. A meccset az Aston Villa 4-0-ra nyerte meg, ám a Gera-rajongók számára ennél sokkal örömtelibb hír, hogy a magyar játékos a meccs után optimistának mutatkozott saját állapotát illetően:

"Jó kis edzés volt számomra ez a 45 perc, és az előre megbeszélt forgatókönyv szerint zajlott minden. Abban maradtunk az orvosokkal és az edzőkkel, hogy egy félidőt játszom, és azalatt nem kímélem magam. Elfáradtam rendesen, és érzem a lábamat, de erre számítottam, azaz semmi rendkívüli nem történt. Fájdalmat nem érzek, és most ez a legfontosabb. Kedden hosszú idő után először kapok pihenőt, aztán szerdán délelőtt újra a csapattal edzek. Azt nem tudom megmondani, hogy a Premier League-be mikor térek vissza, de majdnem biztosnak látszik, hogy az idei évben sor kerül erre, azaz a karácsonyi nagy menetelés idején már számolhat velem Bryan Robson."

(www.origo.hu/gerazoltan)

nyitólap | copyright | e-mail | ^ lap teteje © 2005-2021 Careers Management Group