Gerával nyert a WBA


Magabiztos győzelmet arattak Gera Zoltánék első hazai bajnokijukon. A WBA 2-0-ra győzött a Preston ellen, a magyar játékos ezúttal is a kezdőcsapatban kapott helyett és végigjátszotta a találkozót.



 - Kicsit nehezen lendültünk bele - mondta Gera. - Egy teljesen új felállásban játszottunk, amihez nehezen alkalmazkodott a csapat. Egy idő után visszatértünk az eredeti taktikánkhoz, amivel jobban is ment. Én ezúttal is jobb oldali belső középpályásként kaptam lehetőséget, ám ezen a meccsen sokkal jobban kivettem a részemet a védekezésből, mint a támadásból. Nagyon sokat futottam, sokat is szereltem, igyekeztem megjátszani a labdákat.

A kapu elé most ritkábban kerültem, az első félidőben volt egy lövésem eléggé éles szögből, de a vendégkapus védeni tudott. A meccset egyébként a második félidő közepén „nyertük” meg. Bő egy óra elteltével betaláltunk, ami megnyugtatta a csapatot, majd pár perccel később végleg eldöntöttük a mérkőzést. Örülök, hogy megvan az első győzelem, és annak is, hogy jó erőben és formában érzem magam.
nyitólap | copyright | e-mail | ^ lap teteje © 2005-2021 Careers Management Group