Gerát a Championship álomcsapatába válogatták


Bár Gera Zoltán kisebb sérülései miatt az utóbbi mérkőzéseken kevés szerepet kapott a West Bromwich Albion feljutásért küzdő csapatában, az ITV szakemberei által összeállított Championship álomcsapatban mégis ott szerepel azon 11 játékos között, akik a szakemberek szerint egy csapatot alkotva képesek lennének a Premier League-ben is helytállni.

A labdarúgó szakírók érdekes vállalkozásba fogtak az átigazolási szezon kezdete előtt pár nappal, nem titkoltan arra gondolván, hogy a bajban lévő Premier League klubok elsősorban a Championshipből válogatnak majd. Az ITV szakemberei úgy vélik, hogy az általuk összeállított csapat képes lenne kiharcolni a bennmaradást a Premier League-ben, és jobb játékerőt képviselni, mint mondjuk a Watford, a Charlton, vagy a Sheffield Wednesday.

Gera Zoltán a jobb oldali középpályás posztján került beválogatásra, és indoklásul kiemelték, hogy tudása alapján a Championship sztárjai közé tartozik, és nem is olyan régen még a Liverpool érdeklődött igen élénken iránta. A szakírók úgy vélik, hogy az általuk összeállított képzeletbeli tizenegy valamennyi tagja iránt komoly vételi szándékkal jelentkeznek majd be a Premier League gondban lévő klubjai, és vélhetően több játékos klubot is cserél majd.

Gera Zoltán számára külön dicsőség, hogy ő az egyetlen nem brit játékos ebben a csapatban, ahol egyébként három walesi, és egy észak-ír nemzetiségű labdarúgó is szerepel. A legtöbb futballistát (hármat) a Birmingham City adja, míg a West Bromból Gera mellett Curtis Davis is beválogatásra került.

A csapat edzője az ITV döntéshozói szerint a Cardiff City elismerten kiváló edzője Dave Jones lenne, akit szintén több PL klub környékezett az utóbbi időben, és aki közismerten jó véleménnyel van Geráról. A Gera Zoltánnal felálló képzeletbeli Championship kezdőcsapat a következőképpen nézne ki: Maik Taylor(Birmingham City)- Greg Halford (Colchester), Matthew Upson (Birmingham City), Curtis Davis (WBA), Gareth Bale(Southampton) – Gera Zoltán (WBA), Lee Hendrie (Stoke City), Paul McKenna (Preston), Giles Barnes (Derby County) – Robert Earnshaw(Norwich City), Garry McSheffrey (Birmingham City)
nyitólap | copyright | e-mail | ^ lap teteje © 2005-2021 Careers Management Group