Geráék kiütéssel nyertek


5-0-ás győzelmet ért el a West Bromwich Albion a Coventry ellen. Gera Zoltán ezúttal 25 percet töltött a pályán, de a magyar játékos szerint egyáltalán nem gond, hogy ezúttal nem a kezdőcsapatban kapott helyet.



 - Nem zavar, hogy ezúttal a kispadon kezdtem a mérkőzést - mondta Gera. - Néha jót tesz ez az embernek. Annak természetesen örültem, hogy edzőm pályára küldött, korrekt döntésnek éreztem a részéről, hiszen én nem gondoltam, hogy be fog állítani. Ekkor már 4-0-ra vezettünk, szerencsére még utána is lőttünk egy gólt. Camara helyett álltam be a 65. percben, és úgy érzem, jól szálltam be a játékba. Kis túlzással azt mondhatom, hogy végig sprintben "közlekedtem", hiszen megállás nélkül dolgoztam mind a védekezésben, mind a támadásban.

Helyzetem ezúttal nem volt. Annak ellenére, hogy sokkal nehezebb csereként beállva ráérezni a meccs ritmusára, ráadásul egy olyan meccsen, ami már nagyjából eldőlt. Úgy érzem, hogy a következő mérkőzésen újra ott leszek majd a kezdőcsapatban. A mostani kimaradásomat nem éreztem indokolatlannak, lehet, hogy én is kihagytam volna magam, mert a múltkor nem ment annyira a játék. Ráadásul az edzéseken se ment úgy péntekig, ahogy szerettem volna.

Aztán viszont egyre jobb állapotba kerültem, talán ráéreztem, miben kell változtatnom, éppen ezért érzem úgy, hogy jó formában leszek a következő hetekben. A meccsről még annyit, hogy fontos győzelem volt ez, nagyon kellett. Igazából a szerencsére nem panaszkodhattunk, hiszen úgy szereztünk vezetést fél perc után, hogy ellenfelünknek addig már volt egy ziccere. A Coventrynek ezután is volt két nagy lehetősége, a gólokat viszont ezúttal mi szereztük. Remélem, a következő hetekben is ilyen periódusa lesz a csapatnak.
nyitólap | copyright | e-mail | ^ lap teteje © 2005-2021 Careers Management Group