Gera gólpasszával nyert a WBA


Gera Zoltán gólpassza után szerzett rendkívül fontos győzelmet a WBA. A birminghami klub 0-1-ről fordított, és az utolsó percben szerzett góllal győzött 2-1-re a Norwich otthonában, az előkészítő a magyar játékos volt. A WBA legtöbb riválisa botlott, így különösen értékes lehet Geráék újabb idegenbeli sikere.

"Izgalmas meccs volt, telt ház előtt, és ismét a hajrában sikerült megszereznünk a győzelmet. Érdekes, hogy az első félidőben sokkal jobban futballoztunk, mégis a másodikban nyertük meg a meccset. Az első 45 percben rengeteg lehetőségünk volt, kapufát is lőttünk, de nem sikerült megszerezni a vezetést. Ellenfelünk közel egyórányi játék után tudott vezetést szerezni, de bő negyedórával a vége előtt egyenlítettünk. Az utolsó pillanatokban aztán megszereztük a győzelmet: Chaplowtól kaptam egy labdát, amit egyből a kapu elé csavartam, és a berobbanó Kamara közelről a hálóba fejelt. Nagyon nagy volt az öröm, hiszen a csapatot idegenbe elkísérő körülbelül 2000 szurkolónk pont ott ült, ahová a gólt szereztük.

Úgy érzem, hogy függetlenül a gólpassztól is jól ment a játék. Ezúttal egy kicsit más hadrendben játszottunk a Norwich felállása miatt, így a szokásosnál beljebb kaptam lehetőséget a középpályán. Voltak lehetőségeim, egyik távoli lövésem kifejezetten veszélyes volt. Felfelé ment, csak sajnos nem elég szélre, így a kapus ki tudta szedni a léc alól. Kemény meccs volt egyébként, az első félidőben Drury kapott rólam sárgát egy durva belépő után. Az esetnél szerencsém volt, hogy nem lett komoly sérülés a vége, mert nagyon eltalálta a srác a bokámat.

Druryval egyébként több párharcunk is volt a meccs során, és végül ellenfelem foga bánta mindezt, miután a második félidőben együtt ugrottunk fel fejelni, és a könyökömmel véletlenül eltaláltam az arcát. Egyből láttam, hogy gond van, és elveszítette a fogát, de szerencsére tudta folytatni a játékot. Ezt követően legalább nyolcszor kértem tőle elnézést, a végén már ő nyugtatott, hogy nem haragszik. Remélem, ez a győzelem lökést ad a csapatnak, és a vetélytársak botlását kihasználva egyre feljebb lépünk a tabellán a biztos feljutást jelentő helyek felé."
nyitólap | copyright | e-mail | ^ lap teteje © 2005-2021 Careers Management Group