Gera gólpasszt adott


Gera Zoltán a kezdőcsapatban nyert egy gólgazdag meccsen a WBA a Leeds otthonában. A magyar játékos végiga pályán volt a 3-2-es vendégsikerrel záruló találkozón, sőt Gera gólpasszt is adott.



- Úgy érzem, nagyon jól játszott a csapat, főleg az első félidőben futballoztunk jól - mondta Gera. - Pedig már három perc után hátrányba kerültünk, de gyorsan sikerült egyenlíteni Greening révén. Sőt, nem sokkal később vezetést is szereztünk. Kaptam egy labdát, amelyet azonnal továbbtettem a kiugró Kamarának, aki nem is hibázta el a lehetőséget. Ugyanő állította be a 3-1-es félidei eredményt is. 25 perccel a vége előtt feljöttek a hazaiak, és innentől kezdve inkább csak védekeztünk, folyamatosan ívelgette fel a labdát a Leeds, ám sikerült megtartanunk az előnyünket.

Örülök, hogy a kezdőcsapatban kaptam helyet, és annak is, hogy végig a pályán maradtam. Volt egy lövésem is a meccs során, de a hazai kapus védeni tudott. A találkozó után edzőm is gratulált, de a játékostársak is szóltak, hogy szerintük jól ment a játék, ezek az elismerések természetesen jól esnek egy ilyen remek győzelem után.
nyitólap | copyright | e-mail | ^ lap teteje © 2005-2021 Careers Management Group