Gera ismét gólt szerzett - ezúttal lábbal


Simán nyert a Gera Zoltánnal felálló WBA a Scunthorpe ellen a 2007-es év utolsó meccsén. A West Brom még azt is megengedhette magának, hogy egy büntetőt elhibázzon. 1-0-s hazai állásnál Geráról kiállítottak egy játékost a vendégektől, azt követően már csak egy csapat volt a pályán. A magyar játékosnak az első félidő közepén volt egy veszélyes fejese, amely a léc fölé ment. Gera azonban nem maradt gól nélkül, negyedórával a vége előtt 20 méterről pazar gólt lőtt. A listavezető végül 5-0-ra nyert.

A játékos a következőket írta a saját blogjában a meccsről
-
Ennél jobban nem zárhattuk volna az évet! 5-0-s sima győzelem, miközben a vetélytárs bukott, így első helyen vagyunk a tabellán! Nem hangzik rosszul! Nagyon jó hangulatú meccset játszottunk ma a Scunthorpe ellen, bár nem volt telt ház, de csak azért, mert a vendégek nem jöttek elegen, így az ő szektorukban voltak lyukak. Az első félidőben már el is dőlt a meccs, de be kell vallani, ehhez kellett talán némi segítség is.

Nem vagyok meggyőződve róla, hogy az első gólunk nem lesről született, de azért annyira nem bántuk, hogy a bíró megadta. Nem sokkal később kaptam egy labdát a szélen, kiléptem vele, és a védő rángatni kezdte a mezemet, majd azt éreztem, hogy beletapos a sarkamba és már a földön is voltam. A bíró nem sokat vacakolt, egyből emelte a pirosat. Nálam ez is határeset volt, és talán inkább sárgát adtam volna. A legutóbbi meccsen a Bristol ellen volt egy majdnem ugyanilyen eset, na az szerintem biztos piros volt, de csak sárgát kapott a védő. Úgy látszik ezeket a dolgokat nem egyformán látjuk a bírókkal…

Szóval a piros lap után emberelőnybe is kerültünk, és onnantól eléggé lefutott lett a meccs. Sokat passzoltunk, gurigáztunk, és jöttek a gólok is. Nekem is sikerült betalálnom, méghozzá végre nem fejjel! Ez fontos volt, mert részben untam a többieket, akik egyfolytában osztottak amiatt hogy emberemlékezet óta csak fejjel voltam eredményes, részben kezdtem elhinni, hogy lábbal már soha nem találok be. Szoktam is mondogatni mostanában, hogy kapásból jobbal és ballal is jól fejelek!

Az öltözőben már az volt a szöveg, hogyha laposan jön egy passz, akkor pörgessem csak nyugodtan fel magamnak fejre, mert lábbal felesleges próbálkoznom. Na ehhez képest most elég jól eltaláltam! Kis szögletet csináltunk, és az általam visszaadott labdát berúgta középre Brunt, de kifejelte egy védő, és pont elém. Levettem mellel, hagytam egyet pattanni, aztán jobbal bezsákoltam a felső sarokba. Tényleg szép gól volt. Jól éreztem magam a pályán, és jól is mehetett kívülről nézve is, mert a meccs után bemondták, hogy a nézők engem választottak a meccs emberének. Az öltözőben nagy volt a boldogság a sima győzelem miatt is, meg azért is, mert megtudtuk, hogy a Watford kikapott otthon, így elléptünk tőlük.
nyitólap | copyright | e-mail | ^ lap teteje © 2005-2021 Careers Management Group