Bogdán bravúrjai sem segítettek a Boltonon

A Bolton tartalékcsapata 3-0-ra kikapott a Middlesbrugh fiataljaitól, annak ellenére, hogy Bogdán Ádám több bravúros védést is bemutatott. A magyar kapus a beszámolók szerint a bekapott gólok ellenére is remekül védett, három-négy esetben is nagy ziccerben mentette meg csapatát az újabb hazai találattól.

Nem kezdődött túl jól a mérkőzés a Bolton számára, hiszen Gal-Andrezly beadását David Gbemie a saját kapujába juttatta. A demoralizáló találat ellenére Bogdán nem tört össze és remek védésekkel próbálta meccsben tartani csapatát. A fiatal magyar előbb Martin fejesét ütötte hihetetlen reflexmodulattal a lécre, majd megint a középpályás távoli lövését hatástalanította.
Ennek ellenére a hazaiak még egy gólt tudtak szerezni az első játékrészben: Hines közeli kísérleténél honfitársunk is tehetetlennek bizonyult. Bogdánnak még egy nagy védésre futotta az erejéből: a fordulás előtti pillanatokban Bennet emelését tornázta kapu fölé.

A második félidő aztán a csereként beállt hazai támadó, James Gray és Bogdán párharcát hozta. A hazaiak üdvöskéje előbb a tizenhatos vonaláról a jobb sarokba tüzelt, de aztán ő is megtapsolhatta a magyar kapus hajrában bemutatott védését, amikor is Bogdán épp az ő közeli kísérletét ütötte ki remek mozdulattal. A vége így 3-0 lett a Middlesbrough-nak, Bogdán - akinek januárban megújította szerződését a Wanderers - a nagy arányúnak mondható vereség ellenére is csapata legjobbja volt.
nyitólap | copyright | e-mail | ^ lap teteje © 2005-2021 Careers Management Group